Sorra látogatják Kaposvár és térsége gyárait a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Kaposvári Campusának gépész- és villamosmérnök hallgatói. Első alkalommal a Szabó Fogaskerékgyártó Kft-nél végzett munkába pillanthattak be. A cél, hogy a fiatalok megismerjék a vállalkozásokat, a diploma megszerzését követően pedig helyben maradjanak, a régióban vállaljanak munkát.
Új kezdeményezéssel erősíti duális partnerkapcsolatait a MATE Kaposvári Campusa.
„Úgy döntöttünk, hogy a mérnökhallgatókkal minden héten másik gyárat látogatunk meg. A célunk, hogy a fiatalok megismerjék a térségben működő cégeket. Azon dolgozunk, hogy a nálunk végzett hallgatók a térségben vállaljanak munkát, ezzel erősítve a régió gazdaságát. Ennek érdekében meg kell mutatnunk nekik azt a számtalan lehetőséget, amellyel a kaposvári és környékbeli cégek várják őket”
– hangsúlyozta Vörös Péter, a Kaposvári Campus főigazgatója.
A fiatalok elsőként a Szabó Fogaskerékgyártó Kft. kaposvári gyárába látogattak el, ahol közelebbről is megismerkedhettek az ott folyó munkával. A cég fő profilja a forgácsoló munkák kivitelezése, fogazott alkatrészek gyártástervezése, és gyártása.
Mint ismert, a MATE Kaposvári Campusa a térségben működő cégek munkaerőigényére reagálva idén szeptembertől elindította a gépész- és villamosmérnök képzést.