Idegennyelvi Intézet

Intézetigazgató: Dr. Fogarassy Csaba
E-mail: idegennyelv [kukac] uni-mate.hu
 
Az Idegennyelvi Intézet a Körépület II. emeletén található.
 
Az Idegennyelvi Intézet tevékenysége egyrészt a nyelvoktatás. A MATE Kaposvári Campuson az alapszakos hallgatók ingyenes szaknyelvoktatásban részesülnek. A szaknyelvi kurzusok három féléven keresztül kötelezőek. A tanulmányokat egy ugyancsak kötelező szaknyelvi szigorlat zárja. Ezen kívül egyes mesterszakokon és a felsőoktatási szakképzésben tanulóknak is biztosítunk ingyenes nyelvi kurzusokat. A szaknyelvoktatásunk célja, hogy a hallgatók modern, használható szaknyelvtudáshoz jussanak, melyet a szakmai előmenetelük során, munkahelyükön kamatoztathatnak majd. Emellett, a nyelvi kurzusok fő célja az is, hogy segítsük a nyelvvizsga-bizonyítvány megszerzését azoknak a hallgatóinknak, akik egyetemi tanulmányaik megkezdésekor még nem rendelkeznek a szakjuk képesítési követelményében előírt általános vagy szaknyelvi nyelvvizsga-bizonyítvánnyal. Hallgatóink angol, német és két karon francia nyelvet tanulhatnak.
 
A nyelvoktatás mellett az Idegennyelvi Intézet másik fő feladata a nyelvvizsgáztatás. Intézményünk két nyelvvizsgarendszer akkreditált vizsgahelye: egy általános nyelvi (Origó) és egy szaknyelvi (Zöld Út – gazdálkodási, agrár-környezettudományi és műszaki szaknyelvek). A nyelvvizsgákról további információ az egyes nyelvvizsga-központok honlapjain található.

Az Origó államilag elismert, kétnyelvű vizsgarendszer, amely a felvételi eljárásban többletpontot ér, Magyarországon mindenütt elfogadott, diplomakiváltáshoz és munkavállaláshoz egyaránt megfelelő. Vizsgarendszerének vizsgahely-hálózatában több mint 60 helyen szerezhető nyelvvizsga-bizonyítvány. Egyedülálló módon mind a 12 hónapban, hazánkban a legtöbb idegen nyelvből kínál vizsgalehetőséget. Az Origó vizsgarendszer megbízhatóságának, a vizsgaalkalmak gyakoriságának köszönhetően a cég 2015-ben visszaszerezte piacvezető szerepét.

Az ország legrégebbi és legnagyobb nyelvtudás-mérési tapasztalattal rendelkező intézményeként küldetésének tekinti a hiteles nyelvtudás-mérés értékeinek megőrzését. Stratégiai célkitűzése, hogy vizsgaközpontként megőrizze piacvezető pozícióját, valamint folyamatosan megújulva, innovatív módszerek kifejlesztésével szolgálja vizsgázóit.

www.onyc.hu


Lengyel Laura
általános ügyintézés, bizonyítványok kiadása
Telefon: +36 82 505 800/1100 mellék
E-mail: lengyel.laura.agnes [kukac] uni-mate.hu
Iroda: Körépület 208.
 
Kusz Viktória
szakcsoportvezető, nyelvtanár (angol és német nyelv)
Corvinus általános és szaknyelvi vizsga, ELTE Origó, Zöld Út vizsgáztató
Telefon: +36 82 505 800
E-mail: kusz.viktoria [kukac] uni-mate.hu
Iroda: Körépület 203.
 
Dr. Szilvási-Bódis Zsuzsanna
egyetemi adjunktus (német nyelv)
Telefon: +36 82 505 800/1104 mellék
E-mail: szilvasi.zsuzsanna.marianna [kukac] uni-mate.hu
Iroda: Körépület 205.
 
Béri Etelka
egyetemi tanársegéd (francia nyelv)
Telefon: +36 82 505 800/1104 mellék
E-mail: beri.etelka [kukac] uni-mate.hu
Iroda: Körépület 205.
 
Széllné Gál Anett
nyelvtanár (angol és német nyelv)
Corvinus általános és szaknyelvi vizsga, Zöld Út vizsgáztató
Telefon: +36 82 505 800/1103 mellék
E-mail: szellne.gal.anett [kukac] uni-mate.hu
Iroda: Körépület 206.
 
Vasné Gross Annamária
nyelvtanár (angol nyelv)
Corvinus szaknyelvi vizsga, Zöld Út vizsgáztató
Telefon: +36 82 505 800/1103 mellék
E-mail: vasne.gross.annamaria [kukac] uni-mate.hu
Iroda: Körépület 206.