Partneregyetemek

Az Erasmus programban a hallgatói, oktatói és személyzeti cserék a partneregyetemek által kötött kétoldalú szerződések alapján valósíthatók meg. Minden szerződés tartalmazza a tématerületet, amire a hallgatói és az oktatói kiutazások szervezhetők. Ettől eltérő tématerületre a partneregyetemek nem fogadnak hallgatókat, oktatókat.

A jogelőd Szent István Egyetem Erasmus szerződéseit tartalmazó érvényben lévő lista (2020. 10. 08.)

A hallgatóknak javasoljuk, hogy nézzék át a partneregyetemek honlapjait, hogy pontosan milyen kurzusokat kínálnak mely képzési szinten, azokat milyen nyelven oktatják. Érdemes a határidőket is figyelemmel kísérni, hiszen a MATE nyertes hallgatóinak a fogadó Egyetem felé a megadott határidőig jelentkezni kell. Általában a kollégiumi helyekre is meghatároznak jelentkezési határidőt. A jelentkezési határidő után érkezett igényeket jellemzően elutasítják.