Pályázatkezelési és Innovációmenedzsment Igazgatóság

EI7 - Egyetemi Innovációs Hét

Az Egyetem Pályázatkezelési és Innovációmenedzsment Igazgatósága szeretettel vár minden érdeklődő kutatót, oktatót és hallgatót az Egyetemi Innovációs Hét című hibrid/online programsorozatára 2021. október 11–15. között.

A regisztrációval és programmal kapcsolatos információk itt elérhetők.

Üdvözlettel,
A Szervezők

 

A Pályázatkezelési és Innovációmenedzsment Igazgatóság felelős az egyetemi pályázatok generálásának, kezelésének koordinálásáért, felel a pályázati lehetőségek felkutatásáért, a projektek koordinálásáért és összehangolásáért, felügyeli a kiemeltnek minősített projekteket. Horizon 2020 Információs Pontot működtet, illetve ösztönzi a nemzetközi projektekben való részvételt. Az Egyetem kutatási, fejlesztési, innovációs tevékenységét szervezi és összehangolja, illetve elősegíti a pályázati és kutatási eredmények hasznosítását.

Szervezeti egységei:

Pályázatkezelési Főosztály: Koordinálja az egyetemi pályázatok generálását, kezelését, a pályázati lehetőség felkutatását, felügyeli a kiemeltnek minősített projekteket, elősegíti a pályázati és kutatási eredmények hasznosítását és összehangolja az alatta lévő osztályok működését.

Nemzetközi Projektek Osztály feladatai: Részvétel a H2020 Információs Pont működtetésében az Innovációs Központtal együttműködve, az uniós kutatási és innovációs keretprogramokban való részvétel ösztönzése; részvétel a nemzetközi projektek generálásában és végrehajtásában, a nemzetközi projektek szakmai felügyelete és irányítása.

 

Pályázatok beadása:

A projektötletek jelzése valamennyi – a pályázat benyújtása szempontjából releváns – információ megjelölésével az Egyetem által fenntartott és a Pályázatkezelési Főosztály üzemeltetésében lévő TUDÁSTÁR felületen történik (tudastar.szie.hu) a pályázat benyújtására nyitva álló határidő figyelembevételével. A TUDÁSTÁR-ba feltöltött projektötletet a PF egy munkanapon belül ellenőrzi, és szükség esetén hiánypótlásra és a megadott információk kiegészítésére hívja fel a projektötlet feltöltőjét. A TUDÁSTÁR-ból generált projektjavaslatot engedélyeznie/támogatnia kell az adott intézet igazgatójának, a Campus Főigazgatónak, a Koordinációs Főigazgatónak, a Gazdasági Főigazgatónak és a Rektornak.

A pályázatok benyújtásának feltétele a jóváhagyott, aláírt adatlap.

A TUDÁSTÁR-hoz jelszót kérjük, hogy Buzás Ádám informatikustól kérjenek.