MATE bajnoki cím és bronzérem a Röplabda MEFOB Döntőn

A Covid-19 járvány okozta hosszú kényszerszünet után májusban az egyetemi sport is újraindult. A 2021. február 1-jével megalakult Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem első MEFOB rendezésére, valamint közös egyetemi csapatok első alkalommal történt indítására június 18-án került sor. Ezen a napon bonyolította le a MATE Kaposvári Campusa a Röplabda Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Döntőjét Kaposváron, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség felkérésére. Színvonalas mérkőzéseket, izgalmas csatákat hozott a Final Four, igazi röplabda ünnep volt az esemény, ahol válogatott röplabdázók egész sora (MATE – Bozóki Bence, Bögöly Gábor, Horváth Kristóf, Kalmár Ákos, TE – Nagy József, Pápai Péter) és az extraligában edződő játékosok léptek pályára egyetemeik színeiben.

Az egynapos tornán 4 női és 4 férfi csapat vett részt. A délelőtti elődöntőkön nem történt meglepetés. A nőknél a több jelenlegi és egykori élvonalbeli játékost és a válogatott Szedmák Rékát a soraiban tudó MATE csapata az első elődöntőben 3:0 arányú vereséget szenvedett a jó erőkből álló Budapesti Corvinus Egyetem együttesétől. A másik elődöntőben a favorit Testnevelési Egyetem ugyancsak 3:0-ra verte a Szegedi Tudományegyetem csapatát. A férfiaknál a tapasztalt játékosokból álló, komoly játékerőt képviselő Testnevelési Egyetem simán verte 3:0-ra a Debreceni Egyetemet. A másik ágon a házigazda MATE szoros küzdelemben 3:2 arányban hozta az elődöntőt a Nyíregyházi Egyetemmel szemben.

A délutáni helyosztókon a MATE női csapatának játéka feljavult és magabiztosan szerezték meg a bronzérmet 3:0 arányú győzelemmel a Szegedi Tudományegyetem csapatát legyőzve. A férfi kisdöntőben kiváló mérkőzésen győzött 3:2-re a Debreceni Egyetem a Nyíregyházi Egyetemmel szemben. A női fináléban a mezőnyből kimagasló Testnevelési Egyetem magabiztos játékkal nyert 3:0-ra a Corvinus ellen és lett az idei női MEFOB-bajnok. A férfi döntő sokáig emlékezetes, parádés összecsapást hozott. A 4. játszmában kettő mérkőzéslabdája volt a MATE csapatának, de nem tudta lezárni a meccset. Az ötödik döntő szett 13:10 arányú Testnevelési Egyetem vezetésnél eldőlni látszott, de a MATE óriási bravúrral, Bozóki Bence szenzációs játékával fordított és elhódította az egyetemi bajnoki címet.

Végeredmény

Nők:
1.    Testnevelési Egyetem
2.    Budapesti Corvinus Egyetem
3.    Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem

  • Duduka Ingrid csapatkapitány, Kaposvári Campus
  • Hanusz Réka, Kaposvári Campus
  • Hegyi Bianka, Kaposvári Campus
  • Juraszik Patrícia, Budai Campus
  • Kalmár Viktória, Kaposvári Campus
  • Mihalik Meredisz, Kaposvári Campus
  • Schrauff Júlia, Kaposvári Campus
  • Sebe Anett, Budai Campus
  • Szedmák Réka, Kaposvári Campus

Csapatvezető: 

  • Dr. Kiss Zoltán adjunktus, Kaposvári Campus
  • Szalay Attila központvezető, Gödöllői Szent István Campus

4.    Szegedi Tudományegyetem

Férfiak:
1.    Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem

  • Bögöly Gábor csapatkapitány, Kaposvári Campus
  • Bozóki Bence, Kaposvári Campus
  • Dinh Minh Duc, Gödöllői Szent István Campus
  • Horváth Kristóf, Kaposvári Campus
  • Illés Marcell Dominik, Kaposvári Campus
  • Kaizer Bertalan, Keszthelyi Georgikon Campus
  • Kalmár Ákos, Kaposvári Campus
  • Kulcsár Adrián, Kaposvári Campus
  • Sántosi Péter, Kaposvári Campus

Csapatvezető:

  • Szerb György mesteroktató-központvezető, Kaposvári Campus
  • Szalay Attila központvezető, Gödöllői Szent István Campus

2.    Testnevelési Egyetem
3.    Debreceni Egyetem
4.    Nyíregyházi Egyetem

A Röplabda MEFOB Final Four különdíjasai:

Legjobb női mezőnyjátékos: Rucz Réka, Budapesti Corvinus Egyetem
Legjobb női támadó: Radomszki Boglárka, Testnevelési Egyetem
Legjobb női feladó: Hanusz Réka, Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem

Legjobb férfi mezőnyjátékos: Bozóki Bence, Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem
Legjobb férfi támadó: Remete László, Debreceni Egyetem
Legjobb férfi feladó: Májer Zsolt Ferenc, Testnevelési Egyetem

Szívből gratulálunk a csapatoknak és a díjazottaknak!